2020. szeptember 12., szombat

Áttekintés a 2020. szeptember 11-én hozzáférhető adatok alapján

 Megjegyzés: 718 új eset 11637 tesztből. Egy napon soha ennyi tesztet nem végeztek még Magyarországon, igaz nem is találtak soha ennyi új esetet. Mint ahogy 693 új aktív eset sem volt még. Napi fertőzött/napi tesztelt ráta: 6,170.


















Miről szól ez a blog? Hogyan érdemes használni?

A Covid-19 járvány kezdete óta gyűjtöm és rendszerezem a vírus magyarországi terjedésével kapcsolatos adatokat. 

Szakmai ártalom ez, hiszen egyébként is statisztikákat készítek és elemzek politikai részvétel, politikai szocializáció, választói magatartás, társadalmi integrációs folyamatok témákban.

Foglalkozom a vírusnak a nemzedékformáló hatásával is, de itt, ezen a blogon elsősorban azokat az egyszerű adatvizualizációkat fogom hetente közzétenni, amelyek sokoldalú, de mégis egyszerű tájékozódást tesznek lehetővé a tavasz óta zajló folyamatokban. 

Két alapfogalom a jobb megértéshez:

·         A járványtan szerint járvány az, ha valamely fertőző betegség esetszám előfordulása egy adott területen, vagy közösségben és egy adott időpontban egyértelműen meghaladja az átlagos, várható előfordulást;

·         A gyógyultak, az elhunytak és az aktív fertőzöttek száma együttesen adja az igazolt fertőzöttek számát. Az igazolt fertőzöttek száma valamennyi esetet magába foglalja.

·         Az aktív fertőzöttek az adott pillanatban fertőzöttek számát mutatja meg.

Minden héten tizenkét grafikonon mutatom be, hogyan illeszkednek az elmúlt hét nap folyamatai az előző hónapokban történtekhez:

Szeptember 11-én tettem közzé az alábbi 12 képet (grafikont).



Az első az összes eddigi jelentett fertőzött számát adja meg, a gyógyultakkal és az aktív betegekkel együtt. A grafikonon megadok egy hetenkénti mozgóátlagot is. Ezek az adatok azért fontosak, mert jelzik a COVID-járvány kitörése óta zajló folyamatokat.


A másodikon az épp aktív esetek száma van ábrázolva. Ez azért fontos, mert itt nyomon követhető, hogy mennyire nagy épp aktuálisan a járvány a korábbi időszakhoz képest. Ahogy látható igen komoly különbség van a tavaszi és az őszi időszak lefutása között.



A harmadik azt mutatja meg, hogy az előző naphoz képest hogyan alakul az aktív fertőzöttek száma és egy hozzá kapcsolódó 7 napos mozgóátlag. Ha a szám negatív, akkor csökken az aktív fertőzötti szám, és minél magasabb, annál meredekebben emelkedik, annál erőteljesebb a járvány.



A negyediken azt mutatom be, hogy Budapesten és nem-Budapesten hogyan alakul az aktív esetek száma. Ahogy látszik a grafikonból tavasszal a fővárosban jóval nagyobb volt az esetszám, szeptemberben azonban már vidéken jobban terjedt a vírus, mint Budapesten





Az ötödik grafikonon az összes teszt és az összes fertőzött aránya látható. Ez egy fontos szám a járvány egészére nézve, de az éppen aktuális helyzetről viszonylag keveset mond. Azt jelzi azonban, hogy augusztus vége óta újra meredeken emelkedik az elvégzett teszteken belül a fertőzötti arány (tendenciózusan emelkedik a pozitív találat).



A hatodikon azt mutatom be, hogy a napi fertőzöttek és a naponként elvégzett új tesztek aránya hogyan alakul (és hozzá kapcsolódóan látható egy 7 napos mozgó átlag is). Ez is több mindenre utalhat, például, hogy milyen hatékonysággal működik a potenciális fertőzöttek felkutatása, azaz mennyire jól célzott a tesztelés (ugyanis biztosan nem véletlenszerű a mintavétel, vagyis arra kevésbé alkalmas, hogy az egész lakosság körében mekkora a fertőzöttek száma). De ha növekvő tesztszám mellett nő ez az arányszám, az azért nagyon gyanússá teszi, hogy erősödik a járvány.



A hetedik grafikonon a tesztek számának és a fertőzöttek napi számának változását mutatom be. Ez elsősorban annyit árul el, hogy mennyire képes a magyar állam növelni a tesztelési kapacitását, illetve mennyire képes érzékenyen reagálni a fertőzöttek számának alakulására a teszteléssel. Mind a mai napig nem teljesen világos ugyanis, hogy a tesztek számának kétségtelenül jelentős emelkedése mögött a magyar állam hathatós és sikeres munkája, vagy a vállalatok, cégek, állami szervezetek által a magánszolgáltatóknál elvégzett – állítólag – igen nagy számú teszt áll-e.



A nyolcadik a tesztelés arányát százalékosan mutatja be, árnyalva az előző grafikon tesztekre és fertőzöttekre vonatkozó adatát.



A nyolcadik grafikonon az látszik, hogyan változik naponként az újonnan megismert fertőzöttek, a gyógyultak és az elhalálozottak száma. Ez az egyik olyan alapvető adat, amit a kormány közread és önmagában is nagyon fontos, de persze igazán akkor érthető a jelentősége, ha megfelelő összefüggésben értelmezzük.



A tizedik az új esetek növekedési rátáját mutatja az előző naphoz képest. Tulajdonképpen itt a leg egyszerűbb leolvasni, hogy a járvány felfutóban van-e, stagnál vagy visszaszorulóban van. 

 



A tizenegyedik grafikon a kórházban lévők és a lélegeztetőgépen lévők számát mutatja be. Ez az adat kulcsfontosságú a járvány súlyosságával és az egészségügy leterheltségével kapcsolatban. Jól látszik most, például, hogy a második hullám során mindkét szempontból kevésbé súlyos a helyzet, mint tavasszal volt, viszont augusztus utolsó hete óta folyamatosan emelkedik a kórházban ápoltak száma. Most tartunk ott, ahol június közepén voltunk.



Az utolsó, tizenkettedik grafikon egy elvileg roppant fontos kérdésre kínál választ: hogy mennyire súlyos, halálos a Covid-19 járvány. Ez az adat viszont sajnos rettentően érzékeny olyan más adatokra (ismert esetek, aktív esetek és mintavétel), amelyek minőségében nincs okunk túlságosan megbízni, ezért nem szabad túl komolyan venni egyelőre. Utólag minden bizonnyal sokkal tisztábban fogunk látni ebben a kérdésben is.



Időről időre bónusz ábrákat is fogok hozni. Ezek közül az egyik egy szófelhő, ami az elhalálozottak betegségeit mutatja be. Ahogy a grafikonból látszik a COVID-19 vírusban elhalálozottak legtöbbjének magas vérnyomása volt, emellett azokat veszélyezteti leginkább, akik vesebetegségben, illetve cukorbetegségben szenvednek. Látható azonban, hogy a szívbetegek is fokozottan veszélyeztetettek.






VÉGEZETÜL: NEM LEHET ELÉGSZER HANGSÚLYOZNI, HOGY EZEK AZ ADATOK AKKOR ÉRNEK VALAMIT, HA AZ ÁLLAM KITERJEDT, JÓ MINŐSÉGŰ TESZTELÉST FOLYTAT. A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ INFORMÁCIÓK SZERINT EZ MÉG JELENLEG IS NAGYON TÁVOL ÁLL EGY TELJES KÖRŰ TESZTELÉS VAGY SZAKMAILAG MEGALAPOZOTT, REPREZENTATÍV MINTAVÉTEL ADATAINAK MINŐSÉGÉTŐL. ILYENEK HIÁNYÁBAN MINDEN EREDMÉNYT KRITIKUSAN, MÁS ADATOKKAL ÖSSZEVETVE ÉS KELLŐ ÓVATOSSÁGGAL SZABAD CSAK ÉRTELMEZNI!


Áttekintés a 2020. szeptember 11-én hozzáférhető adatok alapján

 Megjegyzés:  718 új eset 11637 tesztből. Egy napon soha ennyi tesztet nem végeztek még Magyarországon, igaz nem is találtak soha ennyi új e...